Változtam!
Régebben én magam is sokszor meglepődtem azon, hogy milyen bunkó tudok lenni, de azóta sokat VÁLTOZTAM! Már nem lepődök meg...
Az oly nehéz témák megtárgyalása mellett,melyekről beszélgettünk vagy beszélgetni fogunk,engedjétek meg,hogy hétről-hétre idézhessek "Mackóságok" kis naplómból,ahova közel két évtizede bejegyeztem olyan humoros és komolyabb idézeteket,dalszövegeket,gondolatokat,amelyek valamiért megérintettek,elgondolkodtattak,megnevettettek.Remélem,nektek is tetszik közülük néhány... Íme az erre a hétre való:
Régebben én magam is sokszor meglepődtem azon, hogy milyen bunkó tudok lenni, de azóta sokat VÁLTOZTAM! Már nem lepődök meg...
Vártam, hogy megjöjjön az eszed, de most már a Mikulást várom. Az még esélyes...
Ne hagyd, hogy mások véleménye befolyásoljon! DE!!! A gombaszakértőt azért hallgasd meg..!
Nem kell mindig jól járni...Ha a sikeres élet titkát kutatjuk, rá kell jönnünk arra is, hogy boldog az az ember, aki megengedheti magának, hogy más is jól járjon - időnként akár az ő hátrányára is. És ezt nem félelemből, hanem nagyvonalúságból teszi - mert akár küzdhetne is az "igazáért". De nagyvonalúan, önként lemond róla. És ez így van az élet minden területén (például a közlekedésben, ha udvarias, előzékeny vagy): a nagyvonalúság hosszú távon kifizetődik...
Mindig is néptáncos akartam lenni...de ahogyan én táncolok, olyan nép nincs is!
A közelség és távolság egyensúlya fontos eleme a jól működő párkapcsolatnak. Időnként távolság kell. Kell egy bizonyos távolság, hogy vonzó maradjon az ember a másik számára. Vonzani csak akkor lehet bárkit is, ha az nincs túl messze(talán három szívdobbanásnyira), de nem is fonódik rá egészen a másikra...A harmonikus párkapcsolat egyik lényeges feltétele tehát, hogy képesek legyünk egyensúlyban tartani az együtt és a külön töltött időt. A túlságosan sok külön töltött idő azonban eltávolodáshoz, az intimitás meggyengüléséhez vezet. Sokszor elmondták már, nem könnyű látni annak az értékét, ami állandóan a szemünk előtt van. A távolság és a vágy kellenek hozzá...
"Már nem emlékszem a telefonszámára. Csak arra emlékezem, hogy volt egy fekete kalapja, barna tollal.
Aztán arra, hogy élni akartam vele, s megint, hogy egyszer meg akartam halni érte. Homályosan emlékezem szeme színére, mosolyára, egészen halványan bőre illatára is. Emlékezem a fájdalomra, melyet okozott; de csak úgy, mint ahogy egy régi haláleset fájdalmára emlékezik az ember.
Emlékezek az örömre is, melyet kaptam tőle; de csak úgy, mint ahogy egy régi, bőséges lakomára emlékezünk, lakomára és dőzsölésre, melynek fogásait már elfelejtettük. Minderre emlékezem, halványan.
De telefonszámára, melyet néhány esztendővel ezelőtt még oly gépiesen tudtam, mint ahogy az ember a kötőszavakat ismeri, nem emlékezem többé. Így halunk meg egymás számára...Először egy telefonszám hal meg. Aztán egy illat emléke. Aztán a test, melyhez a telefonszám és az illat tartozott. Aztán minden."
Márai Sándor
Új ellenségekre van szükségem! A régiek megszerettek!